2014. október 25., szombat

Csipkeszappan

A cím lehet, hogy félrevezető, nem csipkebogyó szappanról van szó. Néhány hete Anikó hívta fel a figyelmem egy blogra, ahol gyönyörű szappanokat találtam. Igaz, némelyiknek csak a mintája tetszik igazán, a színek nem mind természetesek, és én még mindig ragaszkodom ahhoz, hogy csak természetes összetevőket használjak, nem csak alapanyagként, hanem színezőnek és illatanyagnak is.

A csipkemintázat viszont nagyon megtetszett Auntie Clara-nál, így mindent megtettem, hogy felkutassak csipkés szappanöntő formát. Ilyet nem találtam, bár cukrászkellékeseknél kapni szép csipke mintás szilikon formákat, de vagy a mintájuk, vagy a nagyságuk nem volt megfelelő. Csipke mintás PVC terítők után is kutattam, de nem kaptam sehol olyat, ami megfelelt volna az elképzeléseimnek. 














Anikó ötlete volt, hogy régi, horgolt csipkét próbáljak meg valahogy a szappanba applikálni. Már csak  horgolt, vagy ahhoz hasonló  csipkét kellett szereznem. Vettem is próba gyanánt egy kis darab, éppen megfelelő szélességű csíkot egy méteráru boltban, de Katitól, a Stafírung ajándékbolt gazdájától  is kaptam néhány gyönyörű terítőt és csipke csíkot, amit még ki fogok próbálni e célból.














Két szappant is öntöttem, az egyik csokis-fahéjas, a másik mentás-rozmaringos. A csipkét nem túl könnyű leszedni a szappanról, legközelebb más technikát fogok alkalmazni, hogy szebb legyen a végeredmény. Persze most, hogy alig vártam, hogy szappanporos legyen a szappanom, nem sikerült elrontani, így egy kis fehér agyaggal segítettem, és most először  ál-szappanporos szappant készítettem :)
A csokis-fahéjasat már két napja öntöttem, így ma szeleteltem és pecsételtem is, a fehér, friss illatú mentás-rozmaringos  még szeletelésre vár.

Szappanom összetevői:  szappanosított pálmaolaj, olívaolaj, kókuszvaj, kakaóvaj, shea vaj, méhviasz, ricinusolaj, 81%-os étcsokoládé reszelve, őrölt fahéj, szegfűszeg és fahéj illó; narancshéjból, friss gyömbérből, ánizsból és szegfűszegből készült főzet. A super fat  shea vaj és kakaóvaj. Finom, krémes, enyhén csokoládéillatú ápoló szappan lesz érés után.



Update:















Még tegnap éjjel felszeleteltem a rozmaringos -mentás szappant is. Ugyanolyan mintát kapott, mint a csokoládés, szerintem ez a minta illik legjobban hozzá a meglévő szappannyomdáim közül. Mivel nem igazi nyomda, hanem egy égethető gyurmából készült lapocska, mindig megszenvedek vele, elég nagy erőkifejtésre van szükség, hogy látszódjon, viszont arra is vigyázni kell, hogy ne repedjen meg a széleknél a szappan.




A fehér csipkeszappan  összetevői: 
szappanosított pálmaolaj, olívaolaj, kókuszvaj, kakaóvaj, shea vaj, ricinusolaj, menta és rozmaring főzete, zink-oxid; borsosmenta, rozmaring és levendula illóolaj. Frissítő, üde illatú szappan lesz érés után.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...