2014. augusztus 16., szombat

Csipkés, nem szappanos bejegyzés


Találtam a szappanozás mellett  egy másik, az elmét szintén nagyon jól kikapcsoló elfoglaltságot. Véletlenül akadtam a neten az inspiráló képekre, a kézzel  festett kavicsokra. Csak szép, sima felületű kövekre, kreatív boltban kapható fehér színű, különböző méretű dekorációs tollakra, esetleg színes krétafestékre (én ezt használtam) van szükség hozzá. 
A kis faházunk köré még régebben nagyszemű kulékavicsot szórtunk a gyomok ellen, ott keresgéltem először, és találtam is, de csak néhányat. Szereztem még hozzá a falu végi Tüzépen is párat, majd egy  nagyon kedves újdonsült ismerőssel is jót bogarásztunk a náluk púposodó kavicshalomban, aminek az eredménye már  fél vödörnyi kisebb-nagyobb színes kavics volt. (Még egyszer köszönöm, Regi!)
Megmostam, megtöröltem a kavicsokat, néhányat be is festettem a bútorfestésből marad festékekkel (bár legszebbek a maguk természetességében meghagyott kövek), majd nekiláttam a rajzolásnak. Az elsők vastagabb tollal készültek, később már a vékonyat is mertem használni. 

mmm












A minták nagy része tulajdonképpen mandala, amiknek a készítése türelemre késztet, segíti a koncentrációt, kiegyensúlyoz, megnyugtat, ellazít, de egyben energiát is ad. A kavicsfestést ajánlom mindenkinek, mert nem csak kikapcsolódásnak, feltöltődésnek jó, hanem szép dísze is lehet a lakás bármely pontjának egy (vagy akár több) ilyen kő.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...